FOLYAMAT
három lépésben:előkészületektervezés és felépítéspublikálás
A tervezési munkát javasolt megelőznie egy személyes konzultációnak, ahol egyeztetésre kerülnek a megrendelő elképzelései és a megvalósítás szakmai lehetőségei. A legegyszerűbb szerkezettől a bonyolultabbakig szinte minden elképzelés megvalósítható.
Amit tudni érdemes egy leendő weboldal elkészítésének menetéről:
Előkészületek
A gyors és hatékony munka egyik legfontosabb feltétele a weboldalra felkerülő tartalomhoz szükséges forrásanyagok /dokumentumok, fotók/ megléte.
Szintén nélkülözöhetetlen egy vázlatos stratégiai, szerkezeti elképzelés is, ami alapján felépül a website navigációs rendszere és az ehhez kapcsolódó tartalom tagolt megjelenése.
Gyakran előfordul, hogy az ügyfelek egyfajta "saját albumként" gondolnak leendő weblapjukra. Amellett, hogy az oldalnak természetesen tükröznie kell a megrendelő elképzeléseit, a megvalósítást mégis bízzuk a tervező szakemberre, hiszen lapunk, nem elsősorban magunknak készül, hanem annak a célcsoportnak, amit meg szeretnénk szólítani, azoknak, akiknek az információinkat szánjuk.
Egy átlagos oldalrendszer elkészítési ideje kb. 2-4 hetet vesz igénybe. Ez idő alatt, a megrendelő folyamatosan nyomon követheti a munka menetét, hogy az elképzelések és a megvalósítás végül sikeresen találkozzon.
Elsőként a leendő site arculata készül el, / layout, layoutok / ebben az előzetesen egyeztetett elképzelés már látható, ami természetesen a továbbiakban módosítható, finomítható. A grafikai tervezés a korábban egyeztetett tartalmi struktúrát önti formába. Ezt követően építjük fel a site működő rendszerét, integráljuk a forrásanyagokat / tartalom, adatok, fotók stb./. Az ideiglenes címen elhelyezett rendszerben már interaktívan kezelhető felületek, oldalak láthatók, tesztelhetők. Igény szerint az oldalak tovább bővíthetők dinamikus elemekkel, animációkkal, média elemekkel, űrlapokkal, modulokkal stb.
Tervezés és felépítés
Publikálás
A site átadását megelőzően van még egy lehetőség apróbb módosításokra, pontosításokra.
A tesztelést követően az oldal az "élesítés" fázisába érkezett. Ekkor elhelyezzük a teljes siterendszert a megrendelő szolgáltatójánál rendelkezésre álló tárhelyen / publikálás /. Ettől a pillanattól kezdve, már bárki számára nyilvános a honlap.
A publikált site tartalmáért minden esetben a megrendelő a felelős.
A site átadását követően természetesen további lehetőség van módosításokra, kiegészítésekre, karbantartásra, további fejlesztésekre, ami külön megállapodás kérdése.